Az életünk tele van kommunikációval, ritkán kell már hosszú napokat várni a postásra, mindenki folyton elérhető, a digitális világunk megteremtette a lehetőségét, hogy folyton interakciókat folytassunk.
Sokat beszélgetünk-e valójában? Vagy igazából egyre kevesebbet? Vannak a "small talk"-nak nevezett udvariassági, társasági beszélgetések, amiket a legtöbben a munkahelyi világuk részeként, tudatosan használnak és képesek intellektuális és kapcsolatépítő igényeket kielégíteni. Sokan ezt készség szintre fejlesztve már a magánéletben is használni kezdik a társasági eseményeken. Ezek vezetnek a felszínes beszélgetések egyik okához, a másik meg a felszínes, vagy zárkózott személyiségek. A felszínes beszélgetésekkel az a baj, ha az ember a hozzá minél közelebb állókkal minél gyakrabban folytatja. Van olyan, amikor nem tudunk megnyílni, amikor nem tudjuk a másikat megnyitni.
Ilyen és hasonló gondolatok mozdultak meg a fejemben, amikor az alább olvasható kérdést elolvastam.
Vannak nagyon egyszerű kérdések, amikre le tudjuk adni a szokásos, semmitmondó válaszainkat. Mi történt veled ma? Hogy érzed magad? Mondd el, mitől félsz?
Mikor történt utoljára veled valami? Két nagyon jó válasszal, a második szerzőjét ismerem. Az elsőjét?.
Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni
(...)
Kezdjetek szeretni, hogy legyen min nevetni,
Pásztor Anna, Kiss Tibi
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.