Kedves Naplóm! (Na ezt jól elfelejtettem több helyen, most lehet megyek és mindenhol pótlom ezt a megszólítást! :)

Igazi időutazásra hívlak. Kutakodtam korábbi levelek között és megtaláltam ezt a szép hosszú beszámolót 2009. november legvégéről, ami mint utólag már egyértelműen kiderült, hogy életem igencsak meghatározó eseményévé vált: igazi önállóságot tanultam, igazán erős kulturális és emberi elfogadást, igazából tanulni is sokat tanultam az üzleti gondolkodásról, erősödtek képességeim, rengeteg ismerőst és több nagyon mély barátságot kaptam, számos lehetőséghez és élményhez juttatott, magabiztos angol nyelvtudás bizony itt alapozódott meg (még egy hónap intenzív franciatanulással az elején még szexi franszia szövegem is lenne :)) , szóval egyértelműen jelentős személyiségformáló időszak volt. 

A szöveget átolvastam, személytelenítettem, kivettem a képeket, tettem bele pár szerkesztői kiegészítést, a szerelmes részt pedig kivágtam (csak vicc volt, azt bele sem írtam :D)

Kedves Naplóm, kérlek nézd el a 23 éves, önfeledt egyetemista énem gyarlóságait :)

Sziasztok!

Rég nem adtam már hírt rendesen magamról, szóval éppen itt az ideje. Úgy gondoltam, hogy a leghatékonyabb módja, hogyha körlevélként írok, mert sokan érdeklődtetek, sokatoknak tartozok válasszal (de van aki meg nekem tartozik:P). Szóval előre is elnézést azoktól, akiknek ismétlem magam :) És ugyancsak elnézést azért, amiért ilyen sokára jelentkezem.

A ritka bejelentkezéseknek az oka egyrészt, hogy még mindig nincs internet a kollégiumi szobámban, ami több mint két hónap után finoman szólva is felháborító. Eléggé átverve érzem magam, mert nem szóltak előre, hogy ilyesmire számítsunk, és utána folyamatosan 1-2 hetes végső határidőket mondtak… És a gond, hogy nem tudok semmit sem csinálni, már írtam reklamáló levelet a fő-fő igazgatónak, ez volt a maximum, attól tartok…

A másik, de annál kellemesebb ok, hogy mindig van valami. A tanítás itt 3 hetes periódusokban zajlik, 3 hét alatt 7-12 napon van tanítás és ennyi idő alatt lemennek a vizsgák is, vagyis lemennének, ha lennének. Nagyon más ebben az iskolában az elképzelés az egyetemi oktatásról. Már 4 tárgyat teljesítettem anélkül, hogy az otthoni értelemben tanulni kellett volna (értsd. leülni és órákon át olvasni a könyvet, vagy memorizálni a diákat, vagy megtanulni a rövidítettet :)). Az itteni filozófia szerint a diák az órán aktívan részt vesz, mindenki hozzászól, mindenki figyel a másikra, rengeteg kisebb feladatot kap (esettanulmány, prezentáció, csoportmunka, problémamegoldás, véleménykifejtés). Ezek egy részét órán kívül kell ugyan megoldani, és például a legutolsó kurzus első hetében nem sokat aludtam (reggeltől délutánig óra, utána kis pihi és este-éjszaka megcsinálni a feladatot másnap reggelre). A tanárom talán ma foglalta össze a legjobban az itteni filozófiát, az ilyen kurzusokon nincs idő az elméletbe belebonyolódni, hasznos módszereket, példákat kell megvizsgálni és megnézni, hogyan alkalmazhatók a gyakorlatban. Eközben a diák elsajátít olyan fontos készségeket, mint a csoportmunka, a problémamegoldás, az anyaggyűjtés és előadás. Olyan szempontból is nagyon jó ez a rendszer, hogy elég gyakoriak a nagyobb szünetek a félév során. Már kétszer volt olyan, hogy 1 hétig nem volt órám és a jövő héten pedig hivatalosan is teljesen szünet lesz.

Ha nincs iskola, akkor próbálunk kikapcsolódni. Reims egy kisváros (francia viszonylatban, otthoni viszonylatban Debrecen:), ahol a belváros nagyon szép, a katedrálisa pedig elképesztő, mindig meg kell állnom egy kicsit, amikor elmegyek előtte, szerintem szebb, mint a párizsi Notre-Dame. Ezen kívül van néhány hely, ahova be lehet ülni inni, enni, de elég drágák, „turistaárak”. A legnépszerűbb a Gim Pump, amit már messziről megismerni, mert előtt mindig tömeg van, mert mindenki kívül áll (részben megszokásból, részben mert bent nem lehet dohányozni) egy kordonnal körülvett területen. Kicsit marhának érzem magam, mikor odamegyek:) Szórakozóhely is van 1-2 a városban, pár egyetemi bulin voltam, jó a hangulat, csak elég nagy a tömegnyomor, kicsi a hely.

Az emberekről egy kicsit. Nagyon színes a társaság, vagy 25 országból, a világ minden pontjáról vannak diákok: USA, Kanada, India, Ausztrália, Marokkó, Kína, Dél-Korea, egész Európa (sok német és olasz). Meglepő módon az emberek 97%-a értelmes és jó fej, bármelyikkel találkozom, szívesen váltok vele pár szót. Személy szerint elég távoli barátságokat kötöttem, mivel egy 8 fős indiai társasággal lettem nagyon jóban, meg rajtuk kívül olaszokkal, de voltam már hivatalos koreai vacsira is :) Két másik magyar van még a suliban, mindketten az egyetemről. T. még itthon vettem fel a kapcsolatot e-mailen, és együtt is utaztunk ki, meg vészeltük át az első napok problémáit (és ugrottunk ki Amszterdamba, de erről később :P), és ő a szomszédom is, mellesleg. Zs. csak itt ismertük meg, de nagyon kedves-aranyos lány, jó referencia a magyar lányokról, minden szempontból :P

Éppen most érkeztem vissza Reimsbe, a hosszú szünetben Londonba mentem, mert az unokatesóm pont pár hete tette át székhelyét a szigetországba, és ha már ilyen közel van, és még nem is voltam, nem akartam kihagyni. És hát ez az, amire még rengeteg időt és pénzt szánok, az utazás. Egyre jobban az az érzésem, hogy az erasmusom EUROTRIP-be csapott át, méghozzá anélkül, hogy terveztem volna. Azt tudtam, hogy a pénzem nagy részét utazásra és kirándulásokra fogom költeni, de azért… Szóval Párizst már párszor érintettem, bár határozottan kiábrándító volt megtudni, hogy egy teljes árú retúrjegy  35 eurótól kezdődik… Sajna Reims még sincs olyan közel, mint gondoltam. Legalábbis pénzben, mert a TGV 45 perc alatt teszi meg a 140 km-t, és ha hozzáadom, hogy 15 percre lakom az állomástól, akkor még szinte hamarabb érek be a Párizsba, mint reggelente otthonról az egyetemre…

A város maga varázslatos, számtalan olyan pont van, ahol egyszerűen már a fényképezőt is elfelejted elővenni… Az öreg hölgy pedig mindig kikandikál valahol az épületek közül:)

 Ez az utazási láz valószínű azért uralkodik el az emberen, mert a sok távolról jött ismerős (főleg az indiaiak) azzal a céllal repült ide, hogy 2 hónap alatt Európa összes valamire való városába eljut (iskola mellett!), és hát az ember így könnyen kedvet kap.

Az első utat Amszterdamba találtuk ki, vagyis T. talált egy buszos utat 2 nap egy éjszaka, igazi holland időjárás volt, kis eső-kis nap-sok felhő:) És ami még nagyon jól jött ki, hogy E.-t (aki nem tudja: ő egy csodakedves csoporttársam, és Hollandiában erasmusol ebben a félévben) is sikerült beszervezni. A szállásunk egy (álló) hajón volt, amit hostelként működtetett egy kedves középkorú pár. Amszterdam tényleg egy olyan hely, amit elmesélni nem túl könnyű, jobb, ha mindenki maga megtapasztalja :)

Aztán E.-el eldöntöttük, hogy mindenképpen csinálunk valamit közösen, ha már egyszerre van szünetünk az erasmus alatt, ekkor A. (ő Európa csizma felében erasmusol, ugyancsak csodakedves csoporttársunk) bedobta az ötletet, hogy ha már ő nem tud eljönni hozzánk, akkor menjünk el mi Bolognába, van ágy, jófejek az emberek és mellesleg igen szép helyekre is el lehet jutni onnan. Szóval gyors útvonaltervezés, időpont-egyeztetés, pakolás és már Bolognában is találtam magam, ahol, ha ugyan csak néhány napra is, de sikerült belekóstolnom az olasz erasmusba. Mert azért én mégis kicsit furán érzem magam Franciaországban: épp, hogy csak makogok valamit franciául, igazából előtte nem voltam oda a franciákért, fel is merült párszor miért nem Olaszországba mentem. Az első helyem Róma volt, az lett volna a csúcs, de Rómából is kaptam egy kicsit, szerencsére, de majd kicsit később:) Vissza Bolognába: nagyon jókat ettünk, jókat kirándultunk, Hallowenkor hatalmasat buliztunk, és szerintem az egész este kevés lenne, ha elkezdeném részletezni, hogy az A. mennyire jó vendéglátó volt, GRAZIE MILLE DI NUOVO A.!

Visszaestem Reimsbe Bolognából, az egyik hétköznap India VS Itália, fakanalat ragadtak a lányok, főzőversenyt tartottunk, de mondanom sem kell, hogy a legjobban mi jártunk, a „zsűri”. Ekkor volt az a keveset alvós hét, mert az óra is elég sok időt igényelt: egy prezentációt kellett megcsinálni 8 óra alatt úgy, hogy csak a feladat elolvasás két órát vett igénybe…

Az egyik indiai sráccal nagyon jóba lettem, (furcsa, hogy ilyen rövid idő alatt, hogy lehet ennyire megkedvelni valakit) és nem sokkal előtte kiderült, hogy egyszerre lesz szünetünk és ő egyedül tervezett utazni. (jajj, azt kihagytam, még az elején nagyonsok pénzért vettek egy vonat bérletet, amivel két hónapig utazhatnak Európa összes országában, EURAIL PASS) Ekkor gondoltam egy merészet és én is vettem egy félhavi vonatbérletet, és csatlakoztam hozzá. 10 nap eszeveszett utazás Dél-Európában:

Barcelona – Egy bar-hostelben szálltunk meg, amit mindenfajta nációjú fiatalok vezettek és volt köztük egy budapesti magyar lány is, vicces volt magyarul beszélni:) Barcelona is nagyon szép hely, bár a Sagrada Família nem okozott akkora eksztázist, mint gondoltam, de Gaudí keze nyoma nagyon feldobja a várost. Szép idő volt, szóval még a tengerpartot is lehetett élvezni (na persze nem fürdésre kell gondolni). Sajna pont előző nap volt a Mallorca meccs, így csak kívülről néztük meg a Camp Nou-t. A sangria sem volt rossz, bár a spanyol lány reismben pont előző héten csinált „igazi sangriát” és azt nehéz lett volna felülmúlni.

Madrid – Nagyon kellemes csalódás volt, nem töltöttünk csak néhány órát a városban, sétáltunk egy nagy kört. Szép házak, terek, a királyi palota elég csúcs. Volt egy hely, a Muse de Jamon (asszem valahogy így írják), ami egy hentesüzlet, egy kocsma, és egy bar keveréke. Lógnak a húsok, folyik a sör, reggeli kávét szürcsölgetnek az emberek, beugranak péksütiért az anyukák, érdekes. A Bernabeuhoz is kiugrottunk, pont megnéztük a meccs előtti forgatagot, de már jegyet nem tudtunk szerezni, viszont láttuk az El Presidentét: Florentino Perezt. Elég kicsi, mondom én:)

Utána késő este átvonatoztunk Valenciába. Nagyon jó ötlet volt belevenni a túrába. Van egy nagyon helyes belvárosa, ahogy kell, és van ez a Calatrava által tervezett modern negyed a csodaépületekkel, és még a kikötőig is elsétáltunk, ahol újabban a forma 1-et is rendezik. Valahogy az volt az érzésem, hogy ilyen egy VÁROS, egy tradicionális formákat megtartó, takaros belvárossal, és egy harsogóan színes és futurisztikus modern negyeddel. Azt sem bírom ki, hogy ne tegyem hozzá: a város közepéről elvezették a folyót és a megmaradt medert megcsinálták a város zöld övének, parkokkal, sportlétesítményekkel, állatkerttel és ez a modern negyed is nagyon jól illeszkedik ebbe. És megjegyzem a legjobb szállásunk itt volt és a legjobban itt éreztem, hogy kevés időt töltünk el. Spanyol kajákat is próbálgattunk: paela, tapas, bocadillo.

T. (az indiai srác, akivel utaztam) útitervében Spanyolország-Portugália-Olaszország és Görögország is szerepelt, de Athénról lebeszéltem (nagyon messze van és kiesik minden útvonalból) és Portugália sem fért el a másik két gigaország mellett a 10 napos túrába. Olaszországba nagyon körülményes átjutni vonattal, szóval rákerestünk a fapadosokra, és elég nagy mázlink volt, mert 1 héttel indulás előtt tudtunk foglalni Valencia – Róma jegyet 30 euróért.

Róma – Aki jól ismer tudja, hogy nálam Róma a non plus ultra, oda bármikor szívesen megyek, jó ott sétálni, és már egyre jobban szeretek idegenvezetőset is játszani benne:) Mentünk egy szokásos nagykört, láttuk, amit látni kellett, én is kaptam újat, de még mindig van ahova nem sikerült eljutni, pedig már legelső alkalom óta tervezem. Ki ne hagyjam: nagyon jókat ettünk, pizza, pasta és igazi, eredeti lasagna. Szállás: bangladesiek által vezetett hostelben, két éjszakára elment, nyelvi problémánk nem akadt (a barátom által beszélt helyi nyelv gyakorlatilag megegyeik a bangladesivel):P

Késő estére értünk át Firenzébe, a három „turista-mágnes” második tagjához, éjszaka 2ig jártuk a várost, mert a vonaton nem bírtuk már kávé nélkül, utána pedig nehéz volt elálmosodni:) Másnap A. is csatlakozott hozzánk, mivel bármilyen közel is van Bologna Firenzéhez, mindaddig még nem jutott el a szomszédba…:P Teljesen lejártuk a lábunkat, és jót beszélgettünk.

Megegyeztünk, hogy az estét Bolognában töltjük Adrinál, praktikus, kényelmes és útba is esik Velence felé. A. természetesen megint összedobott egy fenomenális tésztát, T. azt mondta, ilyen jó pastat még nem evett, és ez egy cseppet sem udvariasság volt. A.! Megint csak javasolni tudom az étteremnyitást, vállalom az üzletvezetés részét:) Aztán belenéztünk a bolognai éjszakai életbe, kis szépséghiba, hogy ismeretlen számokból álló retró diszkóba tévedtünk, de sebaj, a másnap kellett Velencére.

Ehhez képest nem sikerült túl korán odajutni, nagyjából 2 órát tudtunk sétálni világosban. Velence még mindig gyönyörű, de nagyon drága is egyben, a levegő ingyen van MÉG, minden más… Este éjszakai vonattal Münchenbe (az összes határőr, ellenőr belénk botlott, mivel a fülke ajtajában aludtunk:)

Egy hirtelen ötlettől vezérelve Stuttgart felé vettük a haza utat, és így M. (ott cserediákoskodó csoporttárs) is láttam, még ha csak egy pár órára is. Nem volt szerencsénk az autómúzeumokkal, mert hétfőn ők sem nyitnak ki, de azért a mellett lévő Porsche és Mercedes szalon sem volt akármi:)

Hosszú 10 nap volt, de feledhetetlen. Ahhoz képest, hogy mennyit vonatoztunk nem volt unalmas és fárasztó, mondjuk pihenni minden hostelben tudtunk, és meglepő módon sehol nem fizettünk 10 eurónál többet, ilyen szempontból nem rossz, hogy nem főszezonban voltunk, bár azért Dél-Európa napsütés és tengerpart nélkül, csak nem az igazi.

Ezen kívül ami még nagy élmény volt, a Stade de Franceban teltházas meccsre menni (nem a mostani, kezezéses meccs, hanem az utolsó csoportkörben a Francia-Osztrák). És még azt se felejtsem, hogy az egyetemen a srácok szerveztek egy paintballt, ahol mondjuk sárban és esőben volt szerencsénk egymásra lövöldözni, de nagyon megérte:)

Ugye a londoni út után írom ezt a kis szösszenetet, és nem sokon múlt, hogy nem kapjátok meg. Londonba úgy jutottam el, hogy elvonatoztam pár átszállással Calaisba onnan pedig komppal Doverbe. Calais egy kis kikötőváros, az állomástól gyalog indultam el a kikötő felé kérdezgetve a helyes irányt. Már a hajókat látva megkérdeztem egy kapucnis srácot (kicsit fiatalabb lehetett, mint én) merre van a doveri komp, és mondta hogy arra és ő is odamegy, na mondom legalább nem tévedek el. Erre látom, hogy az egyetlen csomagja egy nylon szatyor vízzel tele, aztán csatlakozott a haverja is, ő is egy szatyor vízzel, kérdezi hova megyek, aztán, hogy honnan vagyok. Mondja, ő afgán, na itt már kezdtem sejteni miről van szó. Következő kérdés: van e útlevelem, hát mondom, igen. Itt már kezdtem izzadni. Dolgozni megyek Londonba? Hát, mondom családhoz, az unokatesóm vár az állomáson (eléggé kihangsúlyozva, hogy vár). Aztán csönd, pörgött az agyam, mit gondoljak, a hajók már látszottak, kamionok is, csak egy kicsit volt félhomály, de mégis. Nem tudom, hogy ők gondoltak e bármi rosszra, de úgy gondolom, hogy nem, mert amikor elértük a gyalogos feljárót egyből mutatták, hogy nekem erre, ők elindultak egy másik úton, én pedig sok szerencsét kívántam. Érdekes élmény volt, elgondolkoztató min múlik, hova születik az ember, mik az esélyei, vagy mennyire kilátástalan lehet az élete.

Azért éjfélre sikerült eljutnom az angol fővárosba 8 óra kőkemény és kalandos utazás után. F. várt az állomáson. Egy tipikus londoni (vagy ha jobban tetszik angol) sorházban laknak 9 magyar 1 spanyol felállásban ÉNY Londonban. Amikor először mondta, kicsit meglepő volt, ilyen sokan, egy kis házban, de jópár nap után láttam, hogy ha egy picit toleráns vagy, akkor nagyon jól el lehet lakni. F. biztos félt, hogy elfelejt magyarul, ezért nem mert külföldiekkel összeköltözni:P London nagyon színes hely, sokkal inkább éreztem, hogy egy kis ország (ahol kb. annyian laknak, mint kicsiny hazánkban) melyben az egyes városrészek külön városok. Igyekeztünk nem csak a turista-útvonalakat járni, és megérte, mert sokfajta Londonnal találkoztunk, a királyi, az elegáns, a bazáros, a kínai, a vidéki, a középkori, a kisvárosi, a felhőkarcolós stb. Azt hiszem át kell értékelnem a budapesti közlekedést, a dugókat, és a távolságokat, a 6 napból legalább 1-et biztos a jól ismert, piros double-decker buszon töltöttem. Igen, a metróbérlet és a buszbérlet között igen komoly különbség van, amihez hozzáadva, hogy turistaként a föld felett több a látnivaló, nem sajnálom az ott töltött időt és a jó beszélgetéseket:) Olcsón szerettem volna kihozni Londont, de nagyon nehéz volt, mert az egész város már november eleje óta egy nagy karácsonyi vásár. A ruhák elképesztően olcsók (főleg, hogy gyenge a font, majdnem 1:1-ben váltottam az eurómat…), márkás cuccok leértékelve, ezresekért.

Rengeteg jó múzeum, program, színház, musical, sport, kocsma, London tényleg soha nem lehet unalmas és soha nem alszik (ha van pénzed, persze). Viszont az állami múzeumok, mint a British, a Tate Modern, a National Gallery ingyenesek. Egy valamit engedtem magamnak, egy angol meccset, FULHAM – BLACKBURN (lehet lekicsinyelni, de nem volt túl sok lehetőség, és én mindig a magyarokat foglalkoztató csapatoknak szoktam szurkolni). Megnéztem Gera Zolit hazai pályán, ugyancsak 32 percet kapott, de a csapat nyert, és ő is hozzátette a részét, a színvonal méltó volt a világ legjobb bajnokságának a szintjéhez, a hangulat is jó volt, bár nem a Fulhamnek vannak a legfanatikusabb drukkerei:)

F.-vel két napot kirándulással töltöttünk, az egyik választás Oxford a másik pedig Liverpool volt. Oxford belvárosa könnyen bejárható, mégis sok idő kell hozzá, mert szinte minden épület előtt az ember megáll, egy kicsit rácsodálkozik, és ha teheti bekukkant. Sokat elmond, hogy a Harry Potter jópár jelenetét itt vették fel. A liverpooli nap kicsit rövidre sikerült, bár a város csak 2 órára van vonatra (NB a londoni szállástól a belvárosi állomások két órás buszútra vannak…), de kicsit későn indultunk, meg az idő sem volt túl szép. Sétáltunk a belváros sétálóutcáin, lementünk a Mersey partra, ahol kicsit múzeumoztunk. Meglátszott a színvonalon, hogy a város tavaly Európa kulturális fővárosa volt. Összességében nagyon kellemes helynek tűnt, bár az a szél, ami a tenger felől fújt..na, az tuti visszatartana az odaköltözéstől. Meccs nem volt, mert a vörösök épp Magyarországon tartózkodtak :)

A visszaút is emlékezetes lett a 3 órai keléssel, és a nagy rohanással a komphoz és a vonathoz Doverben és Calaisban. Minél előbb Párizsba akartam érni, hogy még elköszönjek T., aki másnap reggel indult vissza Indiába. Nem volt jó érzés, nagyon megkedveltem, és India nagyon messze van… (szerencsére mégsem bizonyult olyan távolinak - szerk.)

A következő bekezdésen gondolkoztam, hogy megírjam-e, de arra jutottam, így teljes az egész. Szóval biztos felmerült a kérdés, hogy mi lett ezzel a gyerekkel, bankot rabolt, vagy lottózott. Hát az erasmusos költségvetésemet nagyban kisegítette, hogy az ösztöndíj tényleg nagyvonalú, egészen olcsón sikerült itt Reimsben szállást találnom, amiből még ráadásul a francia állam visszatérít lakhatási támogatásként egy tekintélyes összeget. Ja és még egy váratlan pénzforrás volt: az iskolának van valami külön egyezsége egy francia bankkal, amely egy komoly bónusz összeggel honorálta, ha számlát nyitsz náluk, szóval senkinek nem kellett kétszer mondani:) És ezt én még megtoldottam saját zsebből egy nyaralás összegével. Najó, azt már nem hozom nyilvánosságra mi mindenen spóroltam a kint létem alatt, mert már így is furán nézhettek rám:) (a szórakoztatás kedvéért két tétel: nem mentem fodrászhoz 15 euróért 3,5 hónapig és nem mosodába vittem a ruhákat, hanem vettem egy lavórt és kézzel mostam :) Abban biztos voltam, hogy sok pénzt fogok elutazni, hát ez így is lett.

Így a 14 hetes kaland végefelé ez a levél már egyfajta összegzésnek is beillik, bár még van 3 hét. Nagyon jó egy ilyen kalandot megélni, mindenkinek csak ajánlani fogom énis ezek után. Másként megy haza az ember.

Haza, hát elég kettős az érzés, mert ami most itt van, az inkább nyaralás, ami otthon vár az meg a tömény szívás: két suliban 15 tárgyból jegyet szerezni úgy, hogy egy órán sem jártam… Utána meg  egyből a szakdolgozat határidő. Ami miatt viszont érdemes hazamenni az TI, vagyis a család, a barátok, azért csak hiányoztok:)

Na, már kezdek visszaélni a türelmetekkel, ennyi elég lesz belőlem.

Viszont most ti jöttök! Nem várok el ilyen hosszú leveleket, de én is nagyon kíváncsi vagyok mi van veletek, mi van otthon, mert én is keveset hallottam felőletek. Szóval vegyétek komolyan!!!

 Ja és még a végére. Ezen röhögök már hetek óta, megosztom veletek is, szerintem nagyonjó!

http://www.youtube.com/watch?v=kQkhqu7GanM

Ezzel zárom is a levelet, most nézem, ez már házidolgozatnak is beillene, lehet valamelyik tanárnál bepróbálom:D

A lányoknak puszi a fiúknak pacsi!

Szeretettel 1300 km-ről:

...

Csak illene a végére valami reflexió. Eléggé utazási beszámolót írtam annó, milyen események történtek, milyen érdekes dolgok, amiket persze az ember megoszt egy körlevélben 20 hozzá közelállóval. Visszatekintve ez kicsit olyan mint amikor egy mély regénynek csak a cselekményéről beszélünk és a lényegi jelentéséről keveset. A fentiekben már utaltam rá, tényleg váratlanul sok jó emberrel találkoztam és az élet úgy hozta, hogy sokukkal összehozott újra az élet, van akin keresztül lett nekem, majd a családomnak is egy indiai (testvér)családja, egy másik esetben pedig én váltam 1,5 évre egy kint megismert ember kollégájának a magyarországi "bármiben fordulhatsz hozzámja". Nagyon sokat tanultam az emberek közti távolság, álarc és játszmák szükségtelenségéről, amivel sajnos az itthoni kultúrában persze óvatosan kell bánni.

Az életem és benne én sem olyan lennék mint amilyen vagyok mindezek nélkül. Te mit tartasz meghatározó élménynek a személyiségfejlődés szempontjából?

Ősszel mindig lemennénk
A tengerpartra szlottyos fügét
Enni a kiégett fű közül
Akkor ha én lennék

Kiscsillag 

Kedves Naplóm!

Esős vasárnap délelőttöket a Jóisten is az írásnak teremtette, még akkor is, ha kicsit lassabban megy így másfél kézzel. 

A sajkacsontban van törés, még nem kaptam rá pontos diagnózist, de remélem az is kiderül hamarosan. Egy jóbarátomnak (T.) az édesapja meg a testvére is sebész, traumatológus, kb. ilyeneket fogyasztanak reggelire, szóval ha a technika is engedi, akkor tőlük és érkezhet vélemény. Meglátjuk. Alapvetően mindent tudok csinálni, csak lassabban meg kicsit nehezebben mennek a dolgok, meg ilyen hideg időben nem tudok akármit felgyömöszölni magamra, de a 15 éves, jómeleg, már eléggé piros pulcsim ebben is megmentésemre siet :) Neked tört el valaha valamid?

Kicsit érzelmesebb vizekre evezve.

Jobb is az emberiségnek, hogy idővel csendesedik a szerelem tüze, különben az emberek ottfelejtenék a boltban a gyereküket.

Szerelmesnek lenni nagyon intenzív érzés, egy olyan ami képes az égbe emelni és a pokolba taszítani rövid idő alatt, de idővel valóban egy lassú tűzön égő, kellemes, biztonságos, csodás melengető érzéssé válik. 

A kezdeti lilaköd, vagy felhőtlen tinikor nagyon édes, ami ha el is tűnik, időről időre felidézhető, felidézendő, mindenki szeret visszarepülni olyan időbe, szerepbe, amikor és amiben jól érezte magát, felelőtlenül elkésni egy családi ebédről, mert nem hagyod a másikat felöltözni, vagy spontán ötletként célba venni egy kilátót a Börzsönyben, vagy egész nap csak a rendelt pizzát enni. 

Micsoda romantikus képek ezek! Nem tartom magam feltétlen nagyon romantikusnak, igazából a határában lévő két tulajdonságomból ered: a kedvességből és figyelmességből (törődésből). Ezekből majd jól kiderül, mennyi romantika pattan ki :) A minap is azon kaptam magam, hogy egy nem is feltétlenül jóbarát srácot dicsérek. Étteremtippet kért randihoz tőlem én meg miután adtam, mondtam, hogy pedig úgy tudom, Nála jobbat lehet enni, mint a város legtöbb helyén, mert a covid alatt elég sokat volt otthon és főzött :) Nem is tudom, hogy jött ez. Annyi mindent is mondanék, tömérdek szó mi elmesélésre vár, némely szavatossága idővel persze lejár.

De nem úgy jár le, mint a lakásom órája, mert az még mindig áll, legalább nem kellett vesződni az óraátállítással. Majd egyszer újraindul az is, azt hiszem, már tudom is mikor. Tele van érzéssel a lakás, direkt szoktam aludni a kanapén is néha, ha ahhoz van kedvem, de rossz érzéseket nem ad, kisegít az optimizmus. 

Szóval szeretek a másiknak szépet mondani, jót tenni, nekem ez örömet okoz, minél jobban szeretem, annál nagyobbat :) Most a fő projekt egy 60. születésnap. Főleg rokonok lesznek, remélem nem visszakoznak a covid miatt. Azt gondoltam, akik nem tudnak jelen lenni, mert pl. Indiában élnek, majd videót küldenek, amit le lehet vetíteni, szép lesz. 

Azért ez a 60 már egy tisztes szám. Érdekes, nekem ritkán szokott eszembe jutni mit fogok csinálni hatvan évesen, vagy azon túl. Azt gondolom, hogy a lényem nem fog másra vágyni akkor sem, csak arra, hogy a szeretteimmel töltsek minőségi időt, adott esetben segítségére legyünk egymásnak. Jó lenne sok szabadság ebben, el tudom képzelni, hogy külföldön töltöm az év bizonyos időszakát, egy szép délolasz tengerparti városban, vagy az indiai óceán partján, vagy éppen a skót felföldön :) De ezt alapvetően az élet sodra határozza majd meg, egy külföldön tanuló gyerek, egy sok felvigyázást igénylő unoka, egy baráti társaság kósza ötlete, hogy vegyünk meg egy házsort egy balatoni faluban, vagy üzemeltessünk évi 2-3 hónapot a romániai panziót :) Az biztos, tevékenynek kell maradni, kellenek tervek és célok, kellenek élmények :) Egyébként most én erről megkérdeztem a napokban másokat is és kevésnek volt "terve", max gondolatai. Te milyen öregkort képzelsz el?

Sokan időskorukra tervezik az egész élet során elhalasztott olvasmányok pótlását. Olvasni jó, az elmében létrejövő varázslat. Kisemberként én inkább ismeretterjesztő, nagy, gyerekeknek szóló enciklopediákat meg a Tudás Fáját olvastam, az utolsó betűig, meg persze a kötelezőket, igazából másra nem sok időm volt, heti kétszer jártam gyógytornára, kétszer dobolni. Itt egy pillanatnyi kitérő. Szóval nem csak dob volt, sőt egy idő után inkább xilofon és annak a fémváltozata, a vibrafon, ami pl. a Demjén: De nehéz az iskola táska elején megszólal :), Operaház ütőse volt a tanárom, nagyon szép időszak volt. Emlékszem, az elején, 11-14 éves korom között apa kísért és ült kint egy-másfél órákat, vagy sétált, intézett ezt-azt a környéken. Időről időre meg kell döbbennem, mennyire fantasztikus szüleim vannak, mennyi áldozatot hoztak értem (is).  Visszakanyarodva a doboláshoz, mégis a furcsa helyzet, hogy hiába játszottam 8 évet folyamatosan ütős hangszeren, a hagyományos leülök a dobszerelés mögé és kísérek egy dalt, vagy szólót játszom, az nem nagyon megy, mert arról az irányról át lettem másra terelve, de az az érzésem, hogy ezt még be fogom egyszer pótolni :) Szóval mindezek mellett amennyit csak lehetett és az idő engedte lent lógtam a haverokkal, fociztunk és bicikliztünk. Nem keveset, úgy is fogalmazhatnék, ameddig láttunk. És a panelkölyökként egy kaputelefoncsöngéssel indult mindig a dolog, "csókolom, a XY-t keresem. Jössz focizni?..De a labdát ledobod :) 

Persze a Pál utcai fiúk életem egyik legmeghatározóbb olvasményélménye, még olaszul is elolvastam :) 

Középiskolában magyarosként rengeteget olvastunk, mindent is, a tanmenet miatt kicsit sajnálom, hogy 20.századra és a kortársra viszonylag kevés idő maradt, országos versenyen is indultam, két színdarabot is rendeztem. Magyarok közül nagy kedvenc Kosztolányi, Radnóti, Tóth Árpád Esti sugárkoszorúja teljes libabőr, bármikor olvasom, gyönyör. A várbéli sétány, amit róla neveztek el pedig a magyar értelmiség (döntéshozók, ki tudja) egyik legjobb döntése :) 

Sok romantikus, realista regényt olvastam, kb. a legtöbb kötelezőt és ajánlottat, keveset hagytam félbe. Imádtam az oroszokat, A bűn és bűnhődést, és a Mester és Margaritát, a kalandos Robinsont, a nagyon őszinte Mikszáthot. Azért gimi közben meg után is volt egy kicsi idő olvasni mást is, Hemingway korszakos, csodás író, nagy vágyam elzarándokolni a házába...ami hol is van? :) Ottlik, Szerb Antal, Merle. Volt ez a remek kezdeményezés 2005-ben, A nagy könyv, ahol megszavaztatták az embereket a kedvenc könyveikről, sokat ennek hatására olvastam el és bizony még van, amit szeretnék: Márai, állítólag Kastnernek jó a humora, ezzel engem megvett, tőle még nem olvastam semmit, vajon melyikkel kezdjem? :)

Jó volna kicsit a kortársakkal is jobban képben lenni, mert itt is biztosan vannak remek írások. Spiróval, Parti Naggyal és Varróval próbálkoztam.  

Könnyedebb műfaj közül életem másik meghatározó olvasmányélménye egyértelműen a Harry Potter könyvek. Nem, én ezeket mindet előbb olvastam és láttam, az utolsókat már eredeti nyelven (nem bírtam volna ki mire kijön a fordítás). Mindegyiket olvastam angolul is, a nyelvvizsga előtt elég jó felkészülés volt. Még az is lehet, egyszer olaszul is átrágom rajta magam :) Tényleg korszakos, generációs mű, ami akár közös családi élménnyé is válhat. Az egyik kollégám (E.) konkrétan minden este, lefekvés előtti állandó Apa-Lánya programot csinált ebből a 8-9 éves lányával. Élénken emlékszem rá, hogy teljesen tanácstalanná vált, amikor vége lett: "egy Harry Potter után mivel folytatod?". Szép. El tudnám én is ezt a programot képzelni. Ezen túl a Dan Brown utazós nyomozós sci-fi történelmi thriller könyveit nem lehet letenni, mégha van köztük gyenge is. Ken Follett Évszázad Trilógiája pedig ugyancsak varázslatos olvasmány egy kamasznak is akár, de valójában a Harry Potterrel szemben ez kortalan. 

Sok könyvet idősebb fejjel azt mondják jó újraolvasni, ennek azt hiszem ugyancsak utána kell ám járni :) Bevallom az utóbbi jó pár évben egyszerűen alig fordul meg szépirodalom a kezemben. Szakkönyv, ismeretterjesztő és még annál is több cikk, elemzés az amit próbálok befogadni. Ez biztos részben a munka miatt is van, de nagyobbrészt inkább az a fajta elemi igényem a közéleti dolgok (nem csak a magyar adokkapok, hanem az amerikai nagypolitikától az indiai járványhelyzet hirtelen javulásának okaiig). Én is persze igyekszem nem az egy órás szavatosságú információk követésébe belegabalyodni, mert az teljesen értelmetlen, de a dolgok működésének megértése az mindig is érdekelt. 

Azt hiszem itt be is zárom ezt a bejegyzést. Maradt bőven gondolat, van már piszkozatban is 1-2 dolog, és még ma kiteszek egy igazi időutazást is. De lehet ám témákat is feldobni (kérni) és a minap az jutott eszembe, hogy kiteszek vendégírást is, de az még kiforratlan :)

Annyira sokat írtam az olvasmányokról és az olvasás szerepéről, hogy amikor délután szembejött ez a cikk, egyszerűen úgy éreztem, hogy ezt is be kell ide még biggyesztenem. 

https://www.valaszonline.hu/2021/11/05/keisz-agoston-magyartanitas-velemeny/

Nem túl pozitív változásokról számol be a szerző, de egyrészt ilyen írások kellenek, hogy ezekről valamiféle párbeszéd egyáltalán kialakulhasson, másrészt kell a tudatos szülők számára is mankó, hogy mit kezdjenek ezzel a saját ajtójukon belül. Az olvasás megszerettetni fontos cél. 

Kedves Naplóm!

Eltelt a szomorkás november eleji hosszúhétvége. Nem volt rossz, kicsit melankolikus, kicsit szótlanabb, de mosolygások is vegyültek bele.

Két hete volt egy orvosi beavatkozásom, semmi vágás, vagy altatás, de azért az ember mégis műtőasztalra, lámpa alá kerül, szóval csak megszállják a gondolatok, igyekszik a pozitívabbakat magához hívni, mint a dombtetőn szélben suhogó hosszú haj tánca. 

Ha már egészségügy és ahhoz való emberi viszonyulások. A két szélsőséget ha nézünk.

Vannak a hipochonderek. Te jó ég! Egyszerre tudnak rendkívül szórakoztatóak és borzasztóan elszomorítók lenni. Akik tényleg mindig azt keresi és kutatja (meg persze képzeli), hogy milyen tünetei és azok alapján milyen betegségeik (általában csak a legnagyobbakban utaznak) lehetnek. Fejben kell tudni ezt kontroll alatt tartani, de nem megy mindig és nagyon el tud ez hatalmasodni az emberen, tapasztaltam jóbaráton. De ne feledkezzünk meg a szórakoztató epizódokról sem: a háziorvosokkal való párbeszédek, hogy magának nincs szüksége újabb beutalóra, 4 hónapja kapott, menjen el többet mozogni és aludjon.

Vannak akik irtóznak az orvosoktól, mindenáron elkerülik őket, mert ők egyébként sosem betegek, de közben azt is vallják, hogyha elmennének biztos valami eltérést találnának, aminek az okát évekig úgysem találnák. Vannak köztük akik tényleg nem tapasztalnak semmilyen panaszt öregkorukig sem, de a legtöbben valamikor olyankor fordulnak orvoshoz, amikor már egy előrehaladottabb betegséget kell kezelni. 

Én kicsit olyannak tartom magam, akit az orvostanhallgatók imádnának tanulmányi időszakban, de biztosan nem húznának vizsgatételként :D Vannak születésemtől fogva létező kuszaságok, amiknek az okát nem is biztos, hogy érdemes keresgélni, magukat a kuszaságokból adódó problémákra kell fókuszálni. A hosszú felvezetés után kis beszámolás.

Úgy tűnik, hogy tényleg adni kell 3-4 hetet magamnak. A hasam már nem olyan puffadt, de érzékeny, 5 km futást még nem vállalnék, de azt hiszem 500 métert sem. 4-5 nap láztalanság után hétvégén csak volt 2 napos enyhe láz megint, de tegnap már nem. Kell még türelem.

4-5 hete sport közben elvitte a labda a jobb kezem, vagy inkább a hüvelykujjamat. Másnap bedagadt, érzékeny is volt, egy hétig kezet fogni sem tudtam. Aztán a duzzanat csak lement, az ujjam rendesen mozgott pár hét után. Viszont bizonyos mozdulatokban volt fájdalom, vagy nem volt erő. Szóval kértem egy magán traumatológus időpontot ezzel a gondolattal: nem igaz, hogy nem jött helyre 4 hét után a focin, csak jó lenne egy röntgen. A doki azt mondta a vizsgálat közben, hogy ez inkább csukló lesz és tényleg talált egy törést, ami állítása szerint vagy mostani, vagy korábbi, de mindezt már úgy, hogy engedte a lavórba a meleg vizet és szaggat szét a gipsz csomagolását. A gipszeléshez járt némi feddés, meg sajnálkozás, hogy ez a törött csont egy nem jó csont, nehezen gyógyul, meg okozhat nemtom micsodát, meg nem örül neki, hogy most derült csak ki, de legalább kiderült. A csevegésnek szánt, műteni is szokott kérdésemre meg az igen mellett egy félmondatos "3 sebészeti szakvizsgával itt ő gipszel is (mert itt nincs más)" válasz is jött, csak hogy ne feledjem az állami egészségügyi bánásmód illatát. A lényeg, hogy kért egy CT-t, ezután tudja megmondani, mi a teendő. A hosszú gipszben töltött hónapok, de a műtétet sem zárta ki. A CT-re péntek 11re kaptam időpontot, legalább erre nem éhgyomorra kell menni. Ez az egész kicsit azért bosszantó, mert tényleg érte a kezemet két trauma az elmúlt 4 évben, de mindkétszer mentem rendesen a sürgősségire, szóval még az is lehet, hogy akkor félrekezeltek, vagy a mostani okozta a törést, pont amit enyhének éreztem, ezért nem nézettem meg. 

 Holnapra délutánra van időpontom harmadik oltásra, ott már inkább kockacukrot kérek a limonádéhoz.

 Kedves Naplóm!

Időről időre fogok itt személyesebb hangvételt is ragadni, mert arra is szükség van.

Holnap mégsem szellemeskedem. Úgy volt, hogy a 3,5 éves Keresztlányom már hosszú hónapokkal ezelőtt kitalálta, hogy Halloween bulit szeretne (honnan jutott ez az eszébe?! magamból max még egy túrórudi tudok elképzelni ilyen idősen, de ő egy kis zseni, én meg elfogult :) és az anyukája ahogy általában nem szokott semmi jónak elrontója lenni és még kiváló (!!!) vendéglátó is, meg is szervezte, tökfaragás, szomszédoknál rémisztgetés. A felnőtteknek nem, de Gábortól elvárt volt a beöltözés, szóval a jól megtervezett szellemjelmez most kihasználatlan marad. Miért is? Mert a Kisasszony egész héten takonykóros és ugyan már javult, de még mindig nem százas. 

Sebaj. Helyette megbeszéltük, hogy családilag megyünk le Nógrádba temető és rokonon látogatásra, most 4en, A,A,G,G.

Hm. érdekes, azért jobb érzés úgy visszamenni Nagyszüleim lakóhelyére, gyerekkorom egyik örömforrásába, hogy nem csak a temetőbe megyünk emlékezni, hanem, ahogy azóta is, rokonokat, azt mondhatom, szeretteket tudunk felkeresni, olyanokat, akikre bármikor számíthat az ember.

Sajnos a másik ilyen faluban nem ez a helyzet, ott kicsit meg is állt (vagy inkább nagyon is jelen van minden múlandóságával) az idő, oda leginkább az emlékek kötnek. A kisgyerekkorom nyarai igazán oda kötődnek, 4-6 hetet is eltöltöttem ott. Volt egy rendszeres rutinom. Korán kelni már akkor sem szerettem, nem is kellett. A reggeli után (vagy néha még előtte) pattantam is a biciklire, hogy elszaladjak a faluközpontba az ÚJSÁGÉRT, a sportújságért (hogy mostanra az is teljesen átpolitizálódott, méltatlan, elszomorító és dühítő..), már egy idő után Nekem félre is tették, tehát emiatt nem is kellett korán kelnem. Minden egyes betűjét kiolvastam, a hirdetéseket is. Ha lehetett sertepertélni a konyhában az ebéd körül, vagy valami sütemény készült, bizony arra tévedtem, azóta is imádok kuktáskodni és a jó ételt nagyra értékelni. Soha nem készült olyan ebéd, amit nem ettem volna meg, de én nem vagyok válogatós. Délután rendszerint kiültünk a fa alá "tanyázni" és akkor indultak a végtelen mennyiségű kártyapartik, zsírozás, snapszer és görbefosozás, csak a magyar kártya. Ahogy enyhült a nagy meleg, elindulhatott a szőlőlugas alatti folyómeder és/vagy autós versenypálya építés. Kicsit kamaszabb fejjel, vagy amikor Öcsi elviselése már nagyon megterhelő volt elszoktam a fagyishoz. Szerintem ott szoktam rá a fagyira, nem azért mert annyira fergeteges volt (korrekt, főzött fagyi), de a nálam 10 évvel idősebb fagyiárus srác, aki a helyi csapatban focizott, na vele mindenről lehetett beszélni és talán az elsők között volt, aki jóval érettebbnek kezelt a koromnál (11-14 közötti évek lehettek). A 6 óra közeledtével pedig rendszeresen a focipálya volt az irány, játszani sokat nem lehetett a nagyokkal, csak a helyi gyerekekkel. Volt hogy Nagymamám kijött felügyelni, mert féltett, hogy beleesem a pályától valóban egy kőhajtásnyira folyó Berettyóba, aminek a vízszintje akkor mellkasig érhetett, úszni pedig kettőnk közül én tudtam csak. Este rendszeresen sokáig mehetett a feketefehér Orion TV, saját szobában, de Columbot Papával mindig megnéztük, bárhol, bármikor volt, Peter Falkról azóta is minden egyes alkalommal ő jut eszembe, kicsit a magyar hang és a kinézet is hasonlított. Nem mondanám, hogy a Nagyszüleim igazán boldogan élték együtt öregkorukat, emlékszem ha nagyon éleseket nem is vitatkoztak, de nem sok jót szóltak egymáshoz, külön főztek, külön mozogtak, de az unokákat imádták, talán minket jobban, mert gyakrabban láttak. Viszont ez nem adatott meg nekik már sokáig, mert Papa 99-ben és rá két évre Mama is örökre elmentek, váratlanul. Remélem, hogy megtaláltátok a nyugalmat és most jó Nektek. Hiányoztok, nagyon! 

Kicsit aránytalannak tűnik, hogy a másik oldali két nagyszülőről nem írok, de ennyi torokszorulás azt hiszem, elég volt.

Azt még leírom. A halál a nagyszülők elvesztésén kívül még úgy érzem, háromszor rázott meg igazán az életben, eddig.

Nagynéném, aki SM-es volt és a teljes küzdelmét és leépülését, gyermekkoromtól kezdve láttam, sokáig küzdött méltósággal, azt hiszem ép elmével is, a gyermekeit boldognak látta, valamennyi unokáját megölte és ők őrizhetnek róla emléket. 

Erika, ő egy érdekes történet. 9 éve volt, amikor viszonylag hosszabb időt kórházban kellett töltenem, ott találkoztam vele, alig volt nálam akkor idősebb, dialízises, vesetranszplantációra várt. Jókedélyű volt, sokat beszélgettünk, párszor meglátogattam azután is, amíg benn volt és én már nem. Kapott új vesét, jól működött, anya lett, ezt már a közös kezelőorvosunk újságolta, már nem tartottuk a kapcsolatot, csak így a facebook képek, ugye. Három évvel később ugyanitt értesültem arról, hogy az állapota sokat rosszabbodott, és karácsony előtt egy héttel az angyalok közé költözött. Amire nagyon megtanított, hogy az életben bármi van, a humort nem szabad elhagyni, azt sohasem. 

Éva (néni) a magyar tanárom, a legjobb tanár akivel egész életemben találkoztam, aki már nem gyerek, hanem felnőttbarátként kezelt, terelgetett, az egyke fia bátyjának is felkért. Ezt az utóbbi korábban jobban tudtam teljesíteni, mostanság kicsit nehezebb, mert messzebb sodort az élet, de ebben az a szép, hogy bármikor közelebb sodorhat és minden megint olyan lesz, mint.. Szóval ő nagyjából a semmiből kapott egy agyvérzést 50 után pár évvel, ugyanannak az évnek decemberében, karácsony után 3 nappal, a fia december 24-én született. 

Ez a két ilyen közeli eset nagyon mély nyomokat hagyott, rá kellett jönnöm, hogy felnőtt fejjel teljesen más a halál érzése és közelsége mint kamaszként, ezt teljesen másként éljük meg. 

Az október vége a múlandóság és az emlékezés ideje, amikor van lehetőség nem csak illat, egy kép, egy pillanat asszociációjaként gondolni valakire, hanem valóban emlékezni együtt, vagy magunkban, hangosan, vagy csendben. Nagyon rég volt már az, amikor ezt nem csendben tettem, jó érzéssel zárom e sorokat.

(Ha eddig nem mondtam volna, az egyik rossz írási szokásom, hogy nem bírom visszaolvasni önmagamat. Ezt Éva néni tudta egyedül a sok esszéjével kivívni magának, mert vállalhatatlan volt, hogy az 5-ös tartalom mellé 3-as nyelvi jegyet kaptam amiatt, hogy nem olvastam vissza, bevallom, néha megkértem a "lányokat", hogy olvassák vissza. Volt köztük aki annyira unatkozott bizonyos órákon - és még levelezni sem volt épp kivel -, hogy valamelyik szabad füzetem kijavításával foglalta el magát. Pedig nem katasztrófa a helyesírásom, csak átolvasásra szorul. Szóval a bejegyzéseket sem olvasom vissza, szóval ezért a hibák, amiért elnézést kérek, Kedves Olvasóm :) 

Úgy volt pedig hogy ki fogjuk bírni
Kíváncsi voltál hogy kibírod-e
Úgy volt hogy mindig a másik hal meg
Más bolondul meg mi meg sose.

Kispál

 Kedves Naplóm!

A XXI. század sokak szerint a szuperhősök kora. Képregények, filmek, könyvek, ruhák, happy meal menük. Semmi újkeletű nincs ebben az emberiségnek az ókor óta szükséges van hősökre, gondoljunk csak Gilgamesre, Herkulesre és Dávidra. 

A képregények hősei természetfeletti képességekkel rendelkeznek például tudnak repülni, falakon keresztüllátni, vagy darukat emelgetni.

Emberként persze eléggé korlátozottak a fizikai képességeink (bár elég jól tágítjuk őket a tudásunkkal). Nem tudunk repülni. Nem látunk át a falakon. Ami azonban korlátlan bennünk, az a képességünk, hogy meglássuk az igazságtalanságokat, és nekimenjünk azoknak - gyakran saját magunkat is veszélyeztetve. 

Miért van szükségünk hősökre?

Mert ők testesítik meg a legjobbat, amivé válhatunk az életben. A kihívások leküzdésére tett erőfeszítéseik megmutatják a társadalom értékeit, és hatásos, jó példaként szolgálnak arra, hogyan lehet pozitív változást elérni a világban. És ha elég sokan hallanak a tetteikről, akkor másokat is arra ösztönözhetnek, hogy ők is tegyenek valami hősies dolgot.

Nem ismernek el minden hőst (az angol az unsung, vagyis nem énekelt hősöknek hívja őket). Szegény Peter Parker, hiába ugrál életét kockáztatva a New York-i magasházak között, nem ismerik a rendes nevét, álruhát hord. 

Vannak azok, akik például köpenyt hordva az elmúlt két évben a világ minden táján az emberi teljesítőképesség határán a saját és csak 

És vannak azok, akik csendben hozzák az áldozatot, lehet hogy senki nem látja őket és segítenek másoknak, önzetlenül, saját erejüket, lelkük darabkáit áldozva, hősök ők is, szuper hősök. Nekem is van egy. Az Egyetlen.  

for help somebody you don't need to be ironman
no need no money and no need any weapon
but we need the might of our soul
lift their life up and keep roll.

Brains

Az életünk tele van kommunikációval, ritkán kell már hosszú napokat várni a postásra, mindenki folyton elérhető, a digitális világunk megteremtette a lehetőségét, hogy folyton interakciókat folytassunk.

Sokat beszélgetünk-e valójában? Vagy igazából egyre kevesebbet? Vannak a "small talk"-nak nevezett udvariassági, társasági beszélgetések, amiket a legtöbben a munkahelyi világuk részeként, tudatosan használnak  és képesek intellektuális és kapcsolatépítő igényeket kielégíteni. Sokan ezt készség szintre fejlesztve már a magánéletben is használni kezdik a társasági eseményeken. Ezek vezetnek a felszínes beszélgetések egyik okához, a másik meg a felszínes, vagy zárkózott személyiségek. A felszínes beszélgetésekkel az a baj, ha az ember a hozzá minél közelebb állókkal minél gyakrabban folytatja. Van olyan, amikor nem tudunk megnyílni, amikor nem tudjuk a másikat megnyitni.

Ilyen és hasonló gondolatok mozdultak meg a fejemben, amikor az alább olvasható kérdést elolvastam. 

Vannak nagyon egyszerű kérdések, amikre le tudjuk adni a szokásos, semmitmondó válaszainkat. Mi történt veled ma? Hogy érzed magad? Mondd el, mitől félsz? 

Mikor történt utoljára veled valami? Két nagyon jó válasszal, a második szerzőjét ismerem. Az elsőjét?. 

Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni
(...)
Kezdjetek szeretni, hogy legyen min nevetni,

Pásztor Anna, Kiss Tibi

Kedves Naplóm!

Először nézzük, mit találtam akkor, amikor rákerestem, miért írnak az emberek naplót. Nem, nem arra voltam kíváncsi, hogy milyen élethelyzetek váltják ki, hanem hogy a naplóírás miért része még mindig sok ember életvezetésének, vagy miért érdemes ezt a szokást felvenni és benne tartani az ületünkben. 

Már Benjamin Franklin is felismerte, hogy a naplóírásnak számos pszichológiai előnye akad. Mr. Franklin minden napot azzal a kérdéssel kezdett, hogy "Mit tudok ma jól csinálni?". És ezeket a dolgokat aztán feljegyezte egy naplóba. A nap végén aztán minden egyes célját felülvizsgálta, és feljegyezte, hogyan tudna javítani azokon a dolgokon, amelyeket nem csinált olyan jól.

1. FEJLESZTI AZ ÖNISMERETET
A naplóvezetés lehetőséget nyújt az önismereti fejlődésre. Ezen keresztül arra, hogy az érzéseinkről letisztultabb és átélhetőbb módon közöljük. A kutatások azt mondják, hogy az írás olyan eszközt ad a kezünkbe, amely felszínre hozhatja azokat a gondolatokat és érzéseket, amelyeket esetleg figyelmen kívül hagynánk.

2. KISIMÍTJA AZ IDEGEKET
A naplóvezetéssel képesek vagyunk csökkenteni szorongásainkat és megnyugtatni az idegeinket a stresszes helyzetekben. Ha naplót vezetsz a kellemetlen helyzetekben előtörő gondolataidról és érzelmeidről, az lehetővé teszi, hogy kialakítsd a kontroll érzését, és ezáltal csökkentsd a szorongásodat.

3. JAVÍTJA A METAKOGNÍCIÓT

A metakogníció az a képesség, hogy kritikusan elemezzük gondolkodásunkat. Ez azt jelenti, hogy értékeled, mennyire jól teljesítettél, és mi okozta a sikereidet és a kudarcaidat. Kutatások kimutatták, hogy azoknál, akik naplót vezetnek, nagyobb metakogníciót tapasztalnak az olyan önszabályozó stratégiák kifejlesztése révén, mint a hatékony felkészülés, a megfigyelés és az önreflexió.

4. MÉRSÉKLI A HALOGATÁST
A naplók képesek javítani az egyén időgazdálkodását. Van egy jól ismert "gondolkodásbelii torzítás" (thinking bias), az úgynevezett tervezési tévedés, amely azt állítja, hogy alábecsüljük azt az időt, ami egy jövőbeli feladat elvégzéséhez szükséges. A napló használatával értékelhetjük múltbeli tapasztalatainkat, hogy jobban megtervezhessük az előttünk álló feladatokat.

5. JAVÍTJA A MEMÓRIÁT
A naplók bizonyítottan javítják a munkamemóriánkat, mivel lehetővé teszik, hogy hosszabb ideig megőrizzük az információkat. Az Amerikai Pszichológiai Társaság szerint, bár a hatások szerények voltak, az expresszív írás felszabadítja a helyet a munkamemóriában azáltal, hogy eltávolítja a tolakodó és elkerülő gondolatokat.

6. JAVÍTJA A KÖZÉRZETET
Bizonyított tény, hogy a naplóvezetés boldogabbá tehet. Bár triviálisnak tűnik, a naplóvezetés bizonyítottan csökkenti a depressziós gondolatokat és viselkedést, mivel az írónak nagyobb irányítást biztosít. Azt is megállapították, hogy ennek a hasznos eszköznek nem csak rövid, hanem hosszú távon is kimutatható hatása van a mentális egészségre.

ZÁRÓ GONDOLAT
Ugyan sem önértékelési válságban, sem kontrollálhatlan stresszben nem érzem magam (a halogatott teendőim ritkulását mondjuk egyáltalán nem sajnálnám).  Ez a fentebb összegyűjtött néhány példa is tovább sarkall engem, hogy érdemes naplóvezetésbe kezdenem, megérte ez a motivációgyűjtés szánt kis kutatás.

Várd ki türelemmel
őrizd nyitott szemmel, ami jó!

Margaret Island

Kedves Naplóm!

Úgy tűnik, mindenkinek eljön az életében egyszer, hogy naplóírásba kezd. Vannak akik ezt letudják tinédzserkorban, vagy vannak akik egy fergeteges utazási élményüket szeretnék ezen keresztül még mélyebben megélni és megosztani.

Ezt a naplóírási kezdeményezést egy sajátos élethelyzet hívta életre, a célja, hogy könnyebb legyen az élet és hozzon némi napsütést a mindennapokba erre a háttérképben is megcsodálható virágos rétre; meglátjuk, mit sikerül belőle kihozni. Nem, nyugalom, semmi életközepi válság, vagy traumafeldolgozás nincs az okok között. 

 Lesz egy állandó lábjegyzete a blognak: pár sor egy dalból.