Tör-ténések

Kedves Naplóm!

Eltelt a szomorkás november eleji hosszúhétvége. Nem volt rossz, kicsit melankolikus, kicsit szótlanabb, de mosolygások is vegyültek bele.

Két hete volt egy orvosi beavatkozásom, semmi vágás, vagy altatás, de azért az ember mégis műtőasztalra, lámpa alá kerül, szóval csak megszállják a gondolatok, igyekszik a pozitívabbakat magához hívni, mint a dombtetőn szélben suhogó hosszú haj tánca. 

Ha már egészségügy és ahhoz való emberi viszonyulások. A két szélsőséget ha nézünk.

Vannak a hipochonderek. Te jó ég! Egyszerre tudnak rendkívül szórakoztatóak és borzasztóan elszomorítók lenni. Akik tényleg mindig azt keresi és kutatja (meg persze képzeli), hogy milyen tünetei és azok alapján milyen betegségeik (általában csak a legnagyobbakban utaznak) lehetnek. Fejben kell tudni ezt kontroll alatt tartani, de nem megy mindig és nagyon el tud ez hatalmasodni az emberen, tapasztaltam jóbaráton. De ne feledkezzünk meg a szórakoztató epizódokról sem: a háziorvosokkal való párbeszédek, hogy magának nincs szüksége újabb beutalóra, 4 hónapja kapott, menjen el többet mozogni és aludjon.

Vannak akik irtóznak az orvosoktól, mindenáron elkerülik őket, mert ők egyébként sosem betegek, de közben azt is vallják, hogyha elmennének biztos valami eltérést találnának, aminek az okát évekig úgysem találnák. Vannak köztük akik tényleg nem tapasztalnak semmilyen panaszt öregkorukig sem, de a legtöbben valamikor olyankor fordulnak orvoshoz, amikor már egy előrehaladottabb betegséget kell kezelni. 

Én kicsit olyannak tartom magam, akit az orvostanhallgatók imádnának tanulmányi időszakban, de biztosan nem húznának vizsgatételként :D Vannak születésemtől fogva létező kuszaságok, amiknek az okát nem is biztos, hogy érdemes keresgélni, magukat a kuszaságokból adódó problémákra kell fókuszálni. A hosszú felvezetés után kis beszámolás.

Úgy tűnik, hogy tényleg adni kell 3-4 hetet magamnak. A hasam már nem olyan puffadt, de érzékeny, 5 km futást még nem vállalnék, de azt hiszem 500 métert sem. 4-5 nap láztalanság után hétvégén csak volt 2 napos enyhe láz megint, de tegnap már nem. Kell még türelem.

4-5 hete sport közben elvitte a labda a jobb kezem, vagy inkább a hüvelykujjamat. Másnap bedagadt, érzékeny is volt, egy hétig kezet fogni sem tudtam. Aztán a duzzanat csak lement, az ujjam rendesen mozgott pár hét után. Viszont bizonyos mozdulatokban volt fájdalom, vagy nem volt erő. Szóval kértem egy magán traumatológus időpontot ezzel a gondolattal: nem igaz, hogy nem jött helyre 4 hét után a focin, csak jó lenne egy röntgen. A doki azt mondta a vizsgálat közben, hogy ez inkább csukló lesz és tényleg talált egy törést, ami állítása szerint vagy mostani, vagy korábbi, de mindezt már úgy, hogy engedte a lavórba a meleg vizet és szaggat szét a gipsz csomagolását. A gipszeléshez járt némi feddés, meg sajnálkozás, hogy ez a törött csont egy nem jó csont, nehezen gyógyul, meg okozhat nemtom micsodát, meg nem örül neki, hogy most derült csak ki, de legalább kiderült. A csevegésnek szánt, műteni is szokott kérdésemre meg az igen mellett egy félmondatos "3 sebészeti szakvizsgával itt ő gipszel is (mert itt nincs más)" válasz is jött, csak hogy ne feledjem az állami egészségügyi bánásmód illatát. A lényeg, hogy kért egy CT-t, ezután tudja megmondani, mi a teendő. A hosszú gipszben töltött hónapok, de a műtétet sem zárta ki. A CT-re péntek 11re kaptam időpontot, legalább erre nem éhgyomorra kell menni. Ez az egész kicsit azért bosszantó, mert tényleg érte a kezemet két trauma az elmúlt 4 évben, de mindkétszer mentem rendesen a sürgősségire, szóval még az is lehet, hogy akkor félrekezeltek, vagy a mostani okozta a törést, pont amit enyhének éreztem, ezért nem nézettem meg. 

 Holnapra délutánra van időpontom harmadik oltásra, ott már inkább kockacukrot kérek a limonádéhoz.