Személyes 1

 Kedves Naplóm!

Időről időre fogok itt személyesebb hangvételt is ragadni, mert arra is szükség van.

Holnap mégsem szellemeskedem. Úgy volt, hogy a 3,5 éves Keresztlányom már hosszú hónapokkal ezelőtt kitalálta, hogy Halloween bulit szeretne (honnan jutott ez az eszébe?! magamból max még egy túrórudi tudok elképzelni ilyen idősen, de ő egy kis zseni, én meg elfogult :) és az anyukája ahogy általában nem szokott semmi jónak elrontója lenni és még kiváló (!!!) vendéglátó is, meg is szervezte, tökfaragás, szomszédoknál rémisztgetés. A felnőtteknek nem, de Gábortól elvárt volt a beöltözés, szóval a jól megtervezett szellemjelmez most kihasználatlan marad. Miért is? Mert a Kisasszony egész héten takonykóros és ugyan már javult, de még mindig nem százas. 

Sebaj. Helyette megbeszéltük, hogy családilag megyünk le Nógrádba temető és rokonon látogatásra, most 4en, A,A,G,G.

Hm. érdekes, azért jobb érzés úgy visszamenni Nagyszüleim lakóhelyére, gyerekkorom egyik örömforrásába, hogy nem csak a temetőbe megyünk emlékezni, hanem, ahogy azóta is, rokonokat, azt mondhatom, szeretteket tudunk felkeresni, olyanokat, akikre bármikor számíthat az ember.

Sajnos a másik ilyen faluban nem ez a helyzet, ott kicsit meg is állt (vagy inkább nagyon is jelen van minden múlandóságával) az idő, oda leginkább az emlékek kötnek. A kisgyerekkorom nyarai igazán oda kötődnek, 4-6 hetet is eltöltöttem ott. Volt egy rendszeres rutinom. Korán kelni már akkor sem szerettem, nem is kellett. A reggeli után (vagy néha még előtte) pattantam is a biciklire, hogy elszaladjak a faluközpontba az ÚJSÁGÉRT, a sportújságért (hogy mostanra az is teljesen átpolitizálódott, méltatlan, elszomorító és dühítő..), már egy idő után Nekem félre is tették, tehát emiatt nem is kellett korán kelnem. Minden egyes betűjét kiolvastam, a hirdetéseket is. Ha lehetett sertepertélni a konyhában az ebéd körül, vagy valami sütemény készült, bizony arra tévedtem, azóta is imádok kuktáskodni és a jó ételt nagyra értékelni. Soha nem készült olyan ebéd, amit nem ettem volna meg, de én nem vagyok válogatós. Délután rendszerint kiültünk a fa alá "tanyázni" és akkor indultak a végtelen mennyiségű kártyapartik, zsírozás, snapszer és görbefosozás, csak a magyar kártya. Ahogy enyhült a nagy meleg, elindulhatott a szőlőlugas alatti folyómeder és/vagy autós versenypálya építés. Kicsit kamaszabb fejjel, vagy amikor Öcsi elviselése már nagyon megterhelő volt elszoktam a fagyishoz. Szerintem ott szoktam rá a fagyira, nem azért mert annyira fergeteges volt (korrekt, főzött fagyi), de a nálam 10 évvel idősebb fagyiárus srác, aki a helyi csapatban focizott, na vele mindenről lehetett beszélni és talán az elsők között volt, aki jóval érettebbnek kezelt a koromnál (11-14 közötti évek lehettek). A 6 óra közeledtével pedig rendszeresen a focipálya volt az irány, játszani sokat nem lehetett a nagyokkal, csak a helyi gyerekekkel. Volt hogy Nagymamám kijött felügyelni, mert féltett, hogy beleesem a pályától valóban egy kőhajtásnyira folyó Berettyóba, aminek a vízszintje akkor mellkasig érhetett, úszni pedig kettőnk közül én tudtam csak. Este rendszeresen sokáig mehetett a feketefehér Orion TV, saját szobában, de Columbot Papával mindig megnéztük, bárhol, bármikor volt, Peter Falkról azóta is minden egyes alkalommal ő jut eszembe, kicsit a magyar hang és a kinézet is hasonlított. Nem mondanám, hogy a Nagyszüleim igazán boldogan élték együtt öregkorukat, emlékszem ha nagyon éleseket nem is vitatkoztak, de nem sok jót szóltak egymáshoz, külön főztek, külön mozogtak, de az unokákat imádták, talán minket jobban, mert gyakrabban láttak. Viszont ez nem adatott meg nekik már sokáig, mert Papa 99-ben és rá két évre Mama is örökre elmentek, váratlanul. Remélem, hogy megtaláltátok a nyugalmat és most jó Nektek. Hiányoztok, nagyon! 

Kicsit aránytalannak tűnik, hogy a másik oldali két nagyszülőről nem írok, de ennyi torokszorulás azt hiszem, elég volt.

Azt még leírom. A halál a nagyszülők elvesztésén kívül még úgy érzem, háromszor rázott meg igazán az életben, eddig.

Nagynéném, aki SM-es volt és a teljes küzdelmét és leépülését, gyermekkoromtól kezdve láttam, sokáig küzdött méltósággal, azt hiszem ép elmével is, a gyermekeit boldognak látta, valamennyi unokáját megölte és ők őrizhetnek róla emléket. 

Erika, ő egy érdekes történet. 9 éve volt, amikor viszonylag hosszabb időt kórházban kellett töltenem, ott találkoztam vele, alig volt nálam akkor idősebb, dialízises, vesetranszplantációra várt. Jókedélyű volt, sokat beszélgettünk, párszor meglátogattam azután is, amíg benn volt és én már nem. Kapott új vesét, jól működött, anya lett, ezt már a közös kezelőorvosunk újságolta, már nem tartottuk a kapcsolatot, csak így a facebook képek, ugye. Három évvel később ugyanitt értesültem arról, hogy az állapota sokat rosszabbodott, és karácsony előtt egy héttel az angyalok közé költözött. Amire nagyon megtanított, hogy az életben bármi van, a humort nem szabad elhagyni, azt sohasem. 

Éva (néni) a magyar tanárom, a legjobb tanár akivel egész életemben találkoztam, aki már nem gyerek, hanem felnőttbarátként kezelt, terelgetett, az egyke fia bátyjának is felkért. Ezt az utóbbi korábban jobban tudtam teljesíteni, mostanság kicsit nehezebb, mert messzebb sodort az élet, de ebben az a szép, hogy bármikor közelebb sodorhat és minden megint olyan lesz, mint.. Szóval ő nagyjából a semmiből kapott egy agyvérzést 50 után pár évvel, ugyanannak az évnek decemberében, karácsony után 3 nappal, a fia december 24-én született. 

Ez a két ilyen közeli eset nagyon mély nyomokat hagyott, rá kellett jönnöm, hogy felnőtt fejjel teljesen más a halál érzése és közelsége mint kamaszként, ezt teljesen másként éljük meg. 

Az október vége a múlandóság és az emlékezés ideje, amikor van lehetőség nem csak illat, egy kép, egy pillanat asszociációjaként gondolni valakire, hanem valóban emlékezni együtt, vagy magunkban, hangosan, vagy csendben. Nagyon rég volt már az, amikor ezt nem csendben tettem, jó érzéssel zárom e sorokat.

(Ha eddig nem mondtam volna, az egyik rossz írási szokásom, hogy nem bírom visszaolvasni önmagamat. Ezt Éva néni tudta egyedül a sok esszéjével kivívni magának, mert vállalhatatlan volt, hogy az 5-ös tartalom mellé 3-as nyelvi jegyet kaptam amiatt, hogy nem olvastam vissza, bevallom, néha megkértem a "lányokat", hogy olvassák vissza. Volt köztük aki annyira unatkozott bizonyos órákon - és még levelezni sem volt épp kivel -, hogy valamelyik szabad füzetem kijavításával foglalta el magát. Pedig nem katasztrófa a helyesírásom, csak átolvasásra szorul. Szóval a bejegyzéseket sem olvasom vissza, szóval ezért a hibák, amiért elnézést kérek, Kedves Olvasóm :) 

Úgy volt pedig hogy ki fogjuk bírni
Kíváncsi voltál hogy kibírod-e
Úgy volt hogy mindig a másik hal meg
Más bolondul meg mi meg sose.

Kispál